Rólam

Már jóval a Covid előtt láttam, hogy érdemes lenne napelemekkel felszerelni a házat, de akkoriban még az érintőleges számítások szerint is 10 év fölött hozta volna vissza az árát a beruházás. Én akkor is függetlenségre törekedtem ezért a hálózati visszatáplálós rendszer nem igazán mozgatott meg. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy hitelből kellett volna megvalósítani, akkor sohase hozta volna vissza az árát. Végül a sok károgás ellenére kipróbáltam egy minimális méretű rendszert. Épp jókor, mert miután kitört az Ukrán-Orosz háború, nemsokra rá megemelték a villany árakat is. Ekkor kezdtek el sokan kapkodni, de én már tudtam, hogy mit tegyek. Csak ráfejlesztettem a rendszerre amivel elértem, hogy ne nagyon lépjem át azt a fogyasztási szintet, ami után drasztikusan emelkedik a villanyszámla.
Tegyük hozzá, hogy addigra jelentősen fejlődött a napelem technika is. Ebben a felállásban, már nem egy elképesztően távoli idő, mire megtérül a befektetés. Arról nem is beszélve, hogy egy hosszabb áramkimaradás esetén miminden tönkremehet. Gondolok itt nem csak a hűtőben tárolt ételekre, de pl: ha van egy csirke keltetőd 1-2 óra áramszünet pont elég arra, hogy a az egész állomány elpusztuljon.
A szigetüzemű rendszer ugyan nem elegendő arra, hogy teljesen el lásson árammal, de azért oly-annyira hatékony, hogy az esedékes villanyóra cserénél egy okosórát kaptam az MVM-től. A szerelő külön kihangsúlyozta, hogy nem mindenkinek adnak ilyet, csak aki gyanús. Na persze ha életben tudok maradni az már gyanús. De itt és most jelentem, hogy minden jogszabályt betartva becsületesen spórolok ott-ahol csak tudok és ezt javaslom mindenkinek (is). Ez energiafelhasználás szempontjából azt jeleni, hogy kihasználom a napsütést (nem csak napelemmel, hanem nagy ablakokkal) és a legjobb hőszigetelő rendszert választottam. Figyelembe véve azt, hogy milyen bizonytalan világban élünk, mindenkinek azt javaslom, hogy amíg teheti meneküljön előre a minél kisebb energiafüggőség irányában.

Webshopomban kifejezettem a szigetüzemű napelemes rendszer kiépítéséhez szükséges termékek kaphatóak.

Hamarosan egy cikket írok arról is, hogy hogyan tervezd meg a saját napelemes rendszeredet.

A napelemes töltésvezérlők fajtái

A napelemes töltésvezérlők (angolul: solar charge controllers) arra szolgálnak, hogy szabályozzák a napelemes rendszerből érkező energiát, és biztosítsák az akkumulátor biztonságos töltését. Három fő típusa létezik:
PWM (Pulse Width Modulation) töltésvezérlők
MPPT (Maximum Power Point Tracking) töltésvezérlők
Hibrid töltésvezérlők

Hogyan épül fel egy napelemes rendszer?
Egy napelemes rendszer felépítése több alapvető komponensből áll, amelyek együttműködve biztosítják a napenergia elektromos árammá alakítását. Íme a napelemes rendszer fő elemei:
Napelem panelek, Rögzítőszerkezetek, Inverter, Energiatároló egységek, Töltésszabályozó, Kábelek és csatlakozók, Védelmi eszközök és biztonsági elemek
Szigetüzemű napelemes rendszerek alkalmazási területei

A szigetüzemű napelemes rendszerek olyan speciális napelemes rendszerek, amelyek függetlenek az elektromos hálózattól, így saját maguk termelik és tárolják a szükséges energiát. Ezt a technológiát számos különböző területen alkalmazzák, különösen ott, ahol nincs közvetlen hozzáférés a hálózati áramhoz vagy az energiaszükségletek speciálisak. Az alábbiakban bemutatjuk a szigetüzemű napelemes rendszerek legfontosabb alkalmazási területeit....

A szigetüzemű napelemes rendszerek legfontosabb előnyei

A szigetüzemű napelemes rendszerek olyan megoldások, amelyek függetlenek a központi villamosenergia-hálózattól, és képesek saját maguk megtermelni, tárolni és felhasználni az energiát.

Ezek a rendszerek egyre népszerűbbek a családi házaknál, de kiváltképp az off grid lakhatási lehetőségekben is, mint például tanyákon, lakókocsikon vagy hajókon. Olyan helyeken, ahol az elektromos hálózati csatlakozás nem megoldható, vagy nem éri meg bekötni. Az állam által kínált, hálózatra kötött napelemes megoldások nagy befektetési költséggel járnak, mely a visszatáplált energia alacsony ára miatt nem biztos, hogy megtérül a fogyasztónak. Kiváltképp ha hitelből finanszírozza a költségeket. Emellett nagy a várólista, ami miatt hosszadalmas és bizonytalan kivitelezés ideje is.

A szigetüzemű napelem rendszerek viszont lehetővé teszik, hogy a háztartások függetlenek legyenek az áramszolgáltatóktól, és saját megújuló energiát állítsanak elő a nap energiájából. Az ilyen rendszerek kiemelkedő előnye az energiatakarékosság, hiszen csökkenthető a háztartások energiafelhasználása, és akár teljesen fedezhető az áramszükséglet a napos hónapokban.

Akciós termékek

Legújabb termékek